Elképesztő: a szombathelyi Bazsó Tibor újra lefutotta a Spartathlont

Minden évben szeptember végén rendezik meg Görögországban az Athén-Spárta között zajló 246 kilométeres történelmi múlttal rendelkező ultrafutó versenyt, amit a résztvevőknek 36 órán belül kell teljesíteni. Az út során a futóknak meg kell küzdeni a 3200 méteres szintemelkedéssel, a szigorú szintidők betartásával, a nagy meleggel, az álmosággal és még esetenként a kóbor kutyák támadásaival is. A versenyen maximum 400 induló vehet részt - a világ számos országából érkeztek futók.

Szombathelyről két futó is rajthoz állhatott Athénban, az Akropolisz lábánál. Egyikük Bazsó Tibor a BPW-HUNGÁRIA Kft dolgozója, aki tavalyi év után idén is bekerült a 2023-as Magyar Spartathlon csapatnak 23 fős keretébe. Ahogy Horváth Péter is szintén tagja volt a magyar csapatnak. Horváthnak ezúttal 110 kilométerig sikerült eljutnia. Itt számára véget ért a verseny. Bazsónak idén másfél órával kevesebb idő alatt sikerült lefutni a 246 kilométert. .A tavalyi 34 óra 41 perces idejét jócskán megjavítva 33 óra 9 perces idővel sikerült eljutni Spártába Leonidász király szobrához. Ahol azzal ér véget verseny, hogy a célba érkezők megcsókolják Leonidász Király szobrának lábát. Ezzel az eredménnyel Bazsó a 118. helyen végzett a Spartathlonon.

Bazsó elmondása szerint a tavalyi évhez képest most viszonylag nem volt az a nagy meleg, de azért így is akadtak kisebb problémák az úton. Ettől függetlenül nem volt semmi komolyabb holtpont, ami veszélyeztette volna a célba érkezését.

– A legnagyobb kihívást a nagy szintemelkedések okozták – mondta Bazsó Tibor. – Az út elején a Korinthoszi csatornáig viszonylag egyenes úton futottunk a tengerparton. Utána már olyan az útvonal mint egy hullámvasút, 154 kilométer után egy jó meredek szerpentin, 160 kilométert követően az 1200 magas Pantheoni-hegy következett,  amit már sötétben kell megmászni a futóknak – mert futni ott szinte lehetetlen. A hegy után jött az álmosság,  ami miatt sokszor meg kellett állnom. Mentek le a szemeim, nem segített a koffein semmilyen formában sem,  amit a kísérőmtől kaptam. A frissítésemet a szintén ultrafutó kísérőm Babos Zsolt biztosította végig az úton. 

Mindent megkaptam tőle, amire szükségem volt a verseny során. Később 200 kilométer megtétele után megint sokszor emelkedett az út. Itt már nem estek jól az emelkedők,  de ezen ponton már csak nagyon kevesen adják fel a versenyt. Utoljára még összeszedi a maradék erejét mindenki és elfut Spártáig. Jó érzés volt ismét beérni Spárta főterére, ahol ünnepelve fogadják a sikeres teljesítőket! Nagyon sokat készültem erre a versenyre, de egy percét sem bántam meg. Szoktam mondani, hogy „Az út maga a cél!” – és ez így is van. Nehéz pillanatokban erőt adott az is hogy a szombathelyi futók ismét egy 36 órás szimpátiafutást szerveztek a Csónakázó tónál, segítettek, küldték nekünk az energiát.