Labdarúgás

2024.08.28. 13:42

Söptei Bálint: három meccs az U17-es válogatottban

Az Illés Akadémia labdarúgója, Söptei Bálint mindhárom mérkőzésen szerepelt az U17-es válogatottak számára kiírt Telki Kupán.

Pum András

Az Illés Akadémia növendékei közül Hende Dániel és Söptei Bálint az elmúlt időszakban folyamatosan kaptak meghívót a 2008-as korosztály szövetségi edzőjétől. 

Söptei Bálint, az Illés Akadémia korosztályos válogatott futballistája. Fotó: VN/Illés Akadémia

Hende viszont még korábban, a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Torna során megsérült, így az U17-es együtteseknek kiírt Telki Kupa kapcsán ezúttal csak egy Illés Akadémia-futballista, a 16 éves Söptei Bálint volt a magyar U17-es válogatott keretének tagja. A négycsapatos tornán Söptei az olaszok (2-2) ellen a 84. percben állt be, Izland (0-1) ellen kezdőként 60 percet játszott, Dél-Korea (0-2) ellen a 65. percben cserélték be az Illés Akadémia futballistáját.
–  A tornára való felkészülési időszak három napot és négy edzést jelentett, a hangsúly a taktikán volt – mondta az Illés Akadémia honlapján Söptei Bálint. – Támadásban 3-5-2-es felállásban játszottunk, védekezésben pedig 5-3-2-őt. Tudtuk, hogy ezen a szinten komoly ellenfeleink lesznek – ez a vélemény pedig nem változott a mérkőzések után sem. A koreaiak mindegyike komoly fizikális paraméterekkel bírt: a pályán pedig kiderült, hogy nem csak erősek, hanem gyorsak és dinamikusak is. A 65. percben szálltam be a meccsbe, taktikailag megoldottam, amit kért tőlem a szövetségi edző. Az egyenlítésért hajtottunk, ám a legvégén egy újabb góllal lezárták a meccset az ázsiaiak, így 2–0-ra kikaptunk. Izland ellen a mérkőzést megelőző megbeszélésen derült ki, hogy kezdőcsapat tagja leszek: a középpálya támadószekciójában szerepeltem ekkor is. Jobban játszottunk, mint az ellenfél, a helyzetek alapján megérdemeltük volna a győzelmet, sajnos a korai északi gólra azonban nem érkezett válasz a részünkről. Volt egy távoli lövésem, ami nem sokkal ment fölé, illetve egy alapvonalra levitt akció végén visszaemeltem a labdát a 16-osra, onnan jött a lövés, ám nagyot védett a kapus. Az olaszok ellen a hajrában álltam be: ez egy kifejezetten jó iramú találkozó volt, végre megvoltak a gólok a részünkről, de kiegyenlítettek a kiváló erőkből álló olaszok – akik megérdemelten nyerték meg a Telki Kupát. a teljesítményem? Alapvetően úgy érzem, hogy a rám bízott feladatokat jól oldottam meg a meccseken, így várom, hogy pár hét múlva az Üzbegisztán elleni két mérkőzésen is szerepelhessek. Aztán novemberben pedig jönnek az Európa-bajnoki selejtezők.
 

A tornát egyébként az olaszok nyerték, a magyar válogatott az utolsó, negyedik helyen végzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában