2024.09.06. 14:50
Minden teher lekerült Ekler Lucáról, jöhet a ráadás!
Ma este 21.40-től a T38-as női távolugrás immáron kétszeres paralimpiai bajnoka, Ekler Luca a 400 méteres síkfutás előfutamával folytatja párizsi szereplését. Döntőbe jutás esetén szombaton 20.31-kor kezdődik számára a versenyszám fináléja.
Ekler Luca is megkongatta a bajnokok harangját a Stade de France-ban, miután óriási fölénnyel nyerte csütörtökön a T38-as női távolugrás döntőjét.
Minden teher lekerült Ekler Lucáról, jöhet a ráadás!
- Erre számítottam - summázta versenyét Ekler Luca az M4 Sportnak. - Mesteremmel, Szalma Lászlóval azt beszéltük, hogy az első ugrásom legyen biztonsági, amivel biztosítsam be helyem a döntőben, hiszen 12-en indultunk és csak 8-an ugorhattak hat alkalommal. Három célom volt a döntőben, ezekből egy valósult meg, a címvédés, ám a paralimpiai- és a világcsúcsot most nem tudtam megdönteni. De büszkeséggel tölt el, hogy ilyen időjárási körülmények között is stabil sorozatom volt biztató ugrásokkal, sajnálom kicsit azokat a belépéseket, mert megvolt bennem a távolság. Nehézséget okozott, hogy folyamatosan melegen tartsam magam úgy, hogy esett az eső és nagyon sokat kellett várni egy-egy ugrás között az eredményhirdetések miatt. Boldog vagyok, hogy a címvédés sikerült, ezzel tényleg minden teher lekerült rólam, ezért jöttem. Bíztam benne, hogy az időjárás nem zavar be, de már hétfőn látni lehetett az előrejelzésen, hogy várhatóan a távolugrás és a 400 méter döntőjében is esni fog, úgyhogy ezért volt érdemes anno esőben is edzeni. A 100 méter után tudtam, hogy magabiztos leszek, hiszen ez volt a fő számom és így is lett. Már melegítéskor hihetetlen érzés volt látni a magyar zászlókat annak ellenére, hogy zuhogó esőben kellett ott ülniük a lelátón, úgyhogy ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, az itt helyet foglalóknak, a családomnak, barátoknak a biztatást, és természetesen azoknak is hálával tartozom, akik otthonról követték a versenyt és szurkoltak nekem.
Luca ma 21.40-től áll rajthoz utolsó versenyszámában, a 400 méteres síkfutás előfutamában. Jó szereplés esetén szombaton 20 óra 30 perc környékén dördül el számára a startpisztoly a táv döntőjében.