Haladás-meccs után

2 órája

Szenczi Imre: Nem csak a vereség a bántó

Nem volt esélye a Mosonmagyaróvár ellen 2-0-ra elveszített NB III.-as labdarúgó-mérkőzésen a Szombathelyi MÁV Haladás VSE-nek. A vasiak vereségükkel kiesőhelyre sodródtak.

Pum András

A tavalyi bajnokságban még az NB II.-ben szereplő Credobus Mosonmagyaróvár volt múlt vasárnap a Haladás VSE vendége a Haladás Sportkomplexumban. A meccs messze nem úgy alakult, ahogy a vasi szurkolók remélték: a vendégek gyakorlatilag végig uralták az összecsapást és már az első félidőben négy-öt góllal vezethettek volna. Szünet után már nem úszták meg a szombathelyiek: a Mosonmagyaróvár kétszer betalált és 2-0-ra nyert az ezúttal kiábrándító teljesítményt nyújtó zöld-fehérek ellen. A Haladás VSE játékosai védekezésben és támadásban is borzasztóan gyengén teljesítettek, az első kapuralövésükre 85 percet kellett várni...A HVSE 8 pontjával a 14. kiesőhelyre csúszott vissza.

20240725_szencziimre_ut (7)
Szenczi Imre elégedetlen volt csapatával Fotó: Unger Tamás


– A szezon leggyengébb teljesítményével esélyünk sem volt a pontszerzéshez – szögezte le Szenczi Imre, a HVSE edzője. – Már a bemelegítés alatt is tompának éreztem a társaságot és ez a mérkőzés folyamán rengeteg eladott labdával párosult. Tudtuk, hogy egy párharcerős, agresszív, lendületes csapat a Mosonmagyaróvár, de ez a teljesítmény akkor is nagyon kevés és gyenge volt. Voltak mérkőzések amiken az utolsó pillanatokban buktunk pontot, pontokat, de ez nem ebbe a sorba illik, mivel ezt a meccset – hiába volt döntetlen a félidő –már az első játékrészben elveszítettük. Sajnálom, sajnáljuk, hogy így alakult és nem is csak a vereség a bántó, hanem az ahogyan történt.
A HVSE legközelebb vasárnap 11 órakor a Puskás Akadémia II. vendége lesz. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában