Munkaszerződés-aláírás

2024.06.21. 18:06

Lélek költözött a házba – Megváltozott munkaképességűek kezdik meg a munkát a Szent Erzsébet Szociális Központban

Megváltozott munkaképességűek kezdik meg a munkát jövő héten a Szent Erzsébet Szociális Központban. Pénteken írták alá az első munkaszerződéseket – a munkavállalók a pápai MOVE Nonprofit Közhasznú Zrt. alkalmazásában állnak.

Tóth Katalin

Fotó: Unger Tamás

Új funkciót kapott nemrég a volt Szegényház felújított épülete: a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász a vármegyében több helyen működtet megváltozott munkaképességűek számára nappali foglalkoztatókat cégek bevonásával – ilyen létesült a Szent Erzsébet Szociális Központban is.

A pénteki ünnepélyes szerződés-aláírás előtt Terplán Zoltán alpolgármester megköszönte az előkészítő munkát mások mellett Tuczainé Régvári Mariettának, a Karitász korábbi igazgatójának, Glück Erikának, a MOVE Zrt. vezérigazgatójának és Básthy Béla polgármesternek. Utóbbi visszautalt az előzményekre: 2016 óta álmodtak egy ilyen intézmény létrehozásáról, most sikerült „szintet lépni”, felújítani a házat és együttműködő partnert találni. Tuczainé Régvári Marietta úgy fogalmazott: – Ma költözött lélek a házba. A szociális intézményben innentől kétkezi munkát végeznek. 

Glück Erikának egy megváltozott munkaképességű munkavállaló alkotását adta át – a kép Szent Johannát ábrázolja. Kirner Antal Zoltán plébános adott áldást a munkavégzésre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában