Közösségi program

2024.07.07. 11:17

A kapcsolódás napja: falunapot tartottak Felsőjánosfán - fotók

A templom búcsúját megelőző napon, szombaton falunapot tartottak Felsőjánosfán.

Polgár Patrícia

Fotó: Novák Roland

A kultúrház udvarán megrendezett közösségi programot V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki beszédében elmondta: „aki ellátogat Felsőjánosfára, az láthatja, hogy a helyiekben nemcsak a mesebeli hangya szorgalma van meg, de a tücsök életigenlése is. A szépre való igény, az értékek megbecsülése, az együttlét öröme, a jó dolgok élvezete, a mulatni tudás ugyanolyon fontos habarcsa ennek a közösségnek, mint az összefogás és a közös célokon való munkálkodás. Ezt jól tudják a település lakói és vezetői is, ezért is döntöttek úgy, hogy évente egy napot a búcsúhoz közel a falunapnak szentelnek – mondta, majd folytatta: „a falunap nemcsak a kikapcsolódásra ad lehetőséget a felsőjánosfaiaknak, de a kapcsolódásra is. A találkozásra, a beszélgetésre, annak a megélésére, hogy gondjaikkal és örömükkel nem maradnak magukra, hogy helyük van egy megtartó közösségben, hogy tartoznak egy helyhez, ahol ismerősen cseng a szó, ismerősek az ízek, az illatok, ismerős a táj és az utca, és ismerős az is, aki az utcán szembejön. Azt az otthonosságérzetet, biztonságérzetet, identitást, amit a magyar falu adni tud.”

Beszédét követően az országgyűlési képviselő koncertet is adott Kármentő zenekarával. A későbbiekben a jó hangulatról Romeo Dell Amico olasz énekes, a Tarisznyások együttes és Molnár Gábor gondoskodott. A falunaphoz kapcsolódóan Petricsné Erika Őrségi Meseházak kiállítását is megtekinthették az érdeklődők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában