Időt vesz igénybe és sok állomása van – Mittli Éva klinikai szakpszichológus a szobatisztaságról

Nyáron sok családnál aktuálissá válik a téma – „feladat” gyermeknek, szülőnek egyaránt – bocsátotta előre a szakember, és Erik H. Erikson fejlődéspszichológus pszichoszociális fejlődésmodelljét említette. Ez nyolc szakaszt különböztet meg, amelyeken az egészséges fejlődésmenetű ember a csecsemőkortól kezdve a késő öregkorig áthalad. Az első szakasz a 0-tól 1 évig tartó időszak, amelyben még a gyermek a szülőnek van teljesen kiszolgáltatva, a vele való kölcsönös viszony határozza meg a későbbi bizalom kialakulását. Ha az a tapasztalata, hogy bízhat, akkor remény alakul ki benne, ha azonban a bizalmatlanság győz, akkor a frusztráció lesz inkább az alapélménye. A második az „autonómia vagy a szégyen és kétely” szakasza 1-től 3 éves korig. Fejlődnek a gyermek motoros készségei, elkezdi felfedezni a környezetét. Ebben a szakaszban akaratlagos kontrollt nyer az ürítő funkciók felett – ez is egyfajta függetlenedés, önállósodás, elválás a gondozóitól. Ha ebben a szakaszban kellőképpen bátorítjuk a gyermeket, akkor kialakul benne az autonómia érzése, az énerő. Ha pedig nem – túl nagy vagy túl alacsony elvárásokkal találkozik –, akkor az én-gyengeség jellemezheti – magyarázta a pszichológus.

Állványzatként a gyermekünk mellett

E kapcsán beszélt arról is, hogy szülőként „állványzatként” kell a gyermekünk mellett lennünk, amikor azt szeretnénk, hogy elsajátítson egy új készséget. – Fontos, hogy támaszkodhasson ránk, mielőtt továbblép a következő fejlődési szintre. Feladatunk, hogy mintát nyújtsunk. Figyeljünk a gyermekre, reagáljunk a jelzéseire. Az új készség gyakorlása közben segítsük apró jelzésekkel, kérdésekkel. Ha a tudás megszilárdul, elsajátítja a készséget, akkor engedjük el a kezét, adjuk át neki a területet – mondta. 

Úgy folytatta: a szobatisztaság kérdése arról szól, hogy a saját testük feletti kontrollt fokozatosan a gyermek kezébe adjuk. Mindez függ a testi, érzelmi és értelmi fejlettségtől is. 

Testi és érzelmi érettség kell

– A testi érettségnek feltétele, hogy járjon a gyermek. Ha elesik, képes legyen felállni, tudjon lépcsőzni, a nadrágját letolni. Ha hosszabb ideig száraz a pelenkája, ez is jelzés lehet, hogy belevágjunk a folyamatba. (Az eldobható pelenkában sokkal inkább szárazságélménye van, mint a mosható pelusban.) Az érzelmi, értelmi érettség kapcsán figyelni kell arra, hogy a gyermek érti-e az elvárásainkat, utasításainkat. Nem a dackorszak kellős közepén érdemes elkezdeni a szobatisztaságot. Az érzelmi érettség másik jele az, ha szeretné a nagy testvérét vagy a felnőtteket utánozni. Ha zavarja a pelus, ha szól, hogy pisilt vagy kakilt, ha érdeklődést mutat a vécé iránt. Erre másfél-kétéves kor körül általában már képes egy gyermek. Ha a felsorolt jelek közül valamelyikkel rendelkezik, és mi is rá tudunk hangolódni, van elég időnk, kínáljuk fel neki a pelenka elhagyását. Mondhatjuk úgy: „Szerintem pisilned kell, menjünk el a vécére/ a bilihez – javasolta. (Zenélő) bili, szűkítő, családi ülőke, kis piszoár, fellépő – számtalan eszközt hívhatunk segítségül. Használhatunk ismeretterjesztő könyveket is. Keressünk olyan eszközöket és pozíciót, ami helyspecifikusan a legjobb és a gyermeknek kényelmes. Ha igényli, legyünk mellette, amíg pisil, kakil. Kis játékot, olvasást engedhetünk, de nem cél és felnőttként sem jó szokás, ha valaki 5-10 percnél több időt tölt a vécén, mondta. Ha 5-10 perc után nem találunk semmit a biliben, akkor lépjünk tovább. Az erőltetés nem vezet eredményre, tette hozzá. 

Hozzátette még, hogy a nyár a pelenkáról való leszoktatás szempontjából kényelmesebb időszak. Még egy jó tanáccsal szolgált: olyan időszakot válasszunk, amikor viszonylagos nyugalom van a családunk életében. 

Jellemzően három hónapba telik a stabilizálódás – ennyi idő után lehet kimondani, hogy egy gyermek szobatiszta. Az óvoda megkezdése, költözés, válás, egyéb nagy változás után visszaesés állhat be. Ez időszakosan normális lehet. Illetve: a szobatisztaságot késleltetheti és nehezítheti, ha van egy kis testvér a családban. 

– A vizelet kapcsán meg kell tanulnia a gyermeknek a visszatartást, amíg eljut a mosdóba. A széklet kapcsán épp ellenkezőleg: ott az elengedést, a záróizmok szabályozását. Nem feltétlenül lesz képes ugyanabban az időben mindkettőre – jegyezte meg. Különválasztotta a szobatisztaságot és az ágytisztaságot (nappali és az éjszakai) –„nem kell, hogy egy időre essenek”. Úgy foglalta össze: a szobatisztaság folyamat, ami időt vesz igénybe és sok állomása van. Nem belénk kódolt, hanem mindenkinek meg kell tanulnia. 

Ürítéses kommunikáció

Szóba hozta az EC (elimination communication) azaz ürítéses kommunikációnak nevezett babagondozási irányzatot, amely Magyarországon természetes csecsemőhigiénia néven ismert. A lényege pedig az, hogy kölcsönös tanulási folyamat során a szülő képes annyira ráhangolódni a gyermekére, hogy felismeri az akár pár hónapos csecsemő ürítési jelzéseit. Ha a baba jelez, eltávolítja a pelenkát, és felkínálja a gyermeknek az ürítés lehetőségét (bilibe, tálkába, vécébe stb). A másfél évesnél fiatalabb babának ez is segítség lehet a szobatisztaság megalapozásához – mondta. – Fontos még, hogy sok elismeréssel jutalmazzuk a gyermek minden egyes produktumát, amit a biliben vagy a vécében látunk. Semmiképpen ne büntessük, ne ítélkezzünk vagy szégyenítsük meg, ha mégis bepisil vagy bekakil. Előbb-utóbb minden gyermek eléri azt a pontot, hogy képes szabályozni az ürítését – ehhez időre, türelemre és bizalomra van szükség. Azt kell segítenünk, hogy elinduljon az önállósodás útján. Minél jobban tudjuk ezt támogatni, annál büszkébb lesz magára. 

Befolyásoló az életmód is

– Ha nem jól alakul a szobatisztaság, annak a szándékos széklet- vagy vizelet-visszatartás, vagy éppen a bepisilés, bekakilás lehet az eredménye. Ezek miatt rossz élmény és fájdalom alakulhat ki. Ha a helyzet eljut oda, hogy csak 5-10 naponként üríti a székletét, orvoshoz kell fordulni. Befolyásoló az életmód is: mennyi folyadékot, rostot fogyaszt a gyermek, mennyit mozog. Ha továbbra is fennáll a probléma, pszichológus veheti terápiába a gyermeket, illetve a családot.