Labdarúgás

3 órája

Somfalvi Csaba szerint nem lesz meglepetéscsapat a BL-ben

A 2. forduló mérkőzéseivel folytatódik a héten a labadrúgó Bajnokok Ligája és az Európa-liga - a Haladás korábbi nagyszerű futballistája, Somfalvi Csaba "szakértett" lapunk kérésére. A folytatásban minden héten felkérünk egy ismert, elismert vasi futballistát, hogy elemezze az európai kupaporond történéseit.

Tóth Gábor

Kedden és szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája, csütörtökön az Európa-liga folytatódik - erre a hétre a Haladás korábbi nagyszerű futballistáját, Somfalvi Csabát kértük fel szakértőnek.

Bajnokok Ligája
Bajnokok Ligája - Somfalvi Csaba szerint nem lesz meglepetéscsapat
Fotó: Cseh Gábor

Somfalvi Csaba több mint 180 NB I-es, és közel 150 NB II-es mérkőzést játszott. A Haladással sok nagy csatát megélt, például pályára lépett két elvesztett kupasorozatban (1992/1993: FTC – a döntőben sérülés miatt nem játszott; 2001/2002: Újpest), ünnepelhetett győztes osztályozót (2004 – Nyíregyházán Somfalvi góljával nyert 1-0-ra a Haladás). Valamint négyszer (!) nyert bajnokságot a másodosztályban a Haladással (1990/1991, 1992/1993, 1994/1995, 2000/2001), egyszer pedig másodikként (2002/2003) sikerült kiharcolni a feljutást a zöld-fehér csapattal. A Rohonci úton kívül még a ZTE és a Pápa mezében szerepelt az élvonalban – de főleg a szombathelyi szurkolók emlékeiben maradt meg a technikás középpályás, látványos góljaival, pazar passzaival, trükkös megoldásaival. És az is biztos, hogy mozgalmas, érdekes időszakban viselte a zöld-fehér mezt.

Szakértőnk szerint a nagy csapatoknak kedvez a Bajnokok Ligája új kiírása

-Az új kiírást azért még meg kell szokni, számomra legalábbis egyelőre furcsa, hogy nincsenek csoportok - fogalmazott Somfalvi Csaba. - De nem rossz az elképzelés, az biztos, hogy kevesebb tét nélküli meccs lesz. Úgy vélem, hogy ez a lebonyolítási forma is a nagyobb csapatoknak kedvez: ha ugyanis egy patinás klub az alapszakasz után nem jut be a legjobb nyolc közé, még akkor is van lehetősége egy oda-vissza vágós párharcban, hogy odaérjen a nyolcaddöntős szakaszba. De ez realitás, az elvárás: a legjobb csapatoknak kell ott lenniük az egyenes kieséses szakaszban. Az a sejtésem, hogy ez a kiírás nem teszi lehetővé, hogy felbukkanjanak meglepetéscsapatok - nem is számítok meglepetésre. Továbbra úgy gondolom, hogy az angol, spanyol, német vonalból kerül ki a győztes a BL-ben - a City, a Real, a Barcelona és Bayern érhet oda a döntőbe. Több a meccs, több a tévéközvetítés, több a szurkoló - ez mind pörgeti a nemzetközi futball gépezetét pénzügyileg. Azonban nem biztos, hogy a játékosok ennek örülnek. A top futballisták ugyanis már így is nagyon sok mérkőzést játszanak, alaposan meg vannak terhelve, félő, hogy ez a feszített versenynaptár sérülésekkel, formahanyatlással is párosul.

-A klasszikus nagy csapatok mellett én szeretem a Dortmund, az Atlético Madrid, vagy éppen a Benfica futballját - őszinte focit játszanak, támadnak becsülettel, és nagyszerű szurkolótáborokat vonultatnak fel. A magyar érdekeltségű csapatokat kitüntetett figyelemmel követem: a Liverpoolt Szoboszlai Dominik, a Lipcsét Gulácsi és Orbán miatt. Úgy látom, hogy a liverpooli edzőváltás jót tett Szoboszlainak, sokat játszik, sokat van nála a labda, eddig egyértelműen kulcsemberként számítanak rá. Fontos, hogy Szoboszlai játékban, jó formában legyen, mert ebből a válogatott is profitálhat. A Ferencváros Európa-liga meccseit is mindig megnézem. Egyelőre nem tetszik, amit látok a csapattól, mintha az edző még keresné a csapatát, a csapat stílusát, nem érzem még az összhangot az edző és a csapat között - de lehet, hogy ez néhány hát múlva változik. Szurkolók a Fradinak - külön a szentpéterfai Varga Barnabásnak -, de úgy vélem, hogy nehéz csoportba került, nem biztos, hogy továbbjut az egyenes kieséses szakaszba. Amúgy szerintem erős, nemzetközi szinten is jónak számító kerettel rendelkezik a fővárosi gárda - talán rám cáfol egy jó El-szerepléssel!

A BL menetrendje most is izgalmas, de a java még hátravan

-Az azért bánt, hogy a megemelt, 36 fős BL-létszám ellenére sincs magyar csapat a mezőnyben. Ezzel ellentétben két osztrák, valamit egy-egy horvát, szerb és szlovák csapat ott van az első számú európai sorozatban. Ami arra azért jó, hogy ha lesz egy jó BL-meccs a környező országokban, akkor arra megpróbálok kijutni. Amúgy nálam kedden, szerdán és csütörtökön este is folyamatosan megy tévé - a különböző sportcsatornák hihetetlen mennyiségű meccset közvetítenek. De nálam az egyenes kieséses szakaszban kezdődik az igazi küzdelem, izgalom! 

UEFA Bajnokok Ligája, 2. forduló

KEDD

  • 18.45: Red Bull Salzburg (osztrák)–Brest (francia)
  • 18.45: VfB Stuttgart (német)–Sparta Praha (cseh)
  • 21.00: Internazionale (olasz)–Crvena zvezda (szerb)
  • 21.00: Borussia Dortmund (német)–Celtic (skót)
  • 21.00: Barcelona (spanyol)–Young Boys (svájci)
  • 21.00: Bayer Leverkusen (német)–Milan (olasz)
  • 21.00: Arsenal (angol)–Paris Saint-Germain (francia)
  • 21.00: PSV Eindhoven (holland)–Sporting (portugál)
  • 21.00: Slovan Bratislava (szlovák)–Manchester City (angol) 

SZERDA

  • 18.45: Sahtar Donyeck (ukrán)–Atalanta (olasz)
  • Gelsenkirchen, 18.45: Girona (spanyol)–Feyenoord (holland)
  • 21.00: Liverpool (angol)–Bologna (olasz)
  • 21.00: RB Leipzig (német)–Juventus (olasz)
  • 21.00: Benfica (portugál)–Atlético Madrid (spanyol)
  • 21.00: Dinamo Zagreb (horvát)–Monaco (francia)
  • 21.00: Lille (francia)–Real Madrid (spanyol)
  • 21.00: Aston Villa (angol)–Bayern München (német)
  • 21.00: Sturm Graz (osztrák)–FC Bruges (belga)

Európa Liga, 2 forduló:

CSÜTÖRTÖK

  • 18.45: Lazio (olasz)–Nice (francia)
  • 18.45: Slavia Praha (cseh)–Ajax (holland)
  • 18.45: Real Sociedad (spanyol)–RSC Anderlecht (belga)
  • 18.45: Olimpiakosz (görög)–Braga (portugál)
  • 18.45: Makkabi Tel-Aviv (izraeli)–Midtjylland (dán)
  • Belgrád, 18.45: Ferencvárosi TC–Tottenham Hotspur (angol)
  • 18.45: Qarabag (azeri)–Malmö (svéd)
  • 18.45: Hoffenheim (német)–Dinamo Kijev (ukrán)
  • 18.45: RFS (lett)–Galatasaray (török)
  • 21.00: FC Porto (portugál)–Manchester United (angol)
  • 21.00: Glasgow Rangers (skót)–Olympique Lyon (francia)
  • 21.00: PAOK (görög)–FCSB (román)
  • 21.00: Viktoria Plzen (cseh)–Ludogorec (bolgár)
  • 21.00: Union Saint-Gilloise (belga)–Bodö/Glimt (norvég)
  • 21.00: Athletic Bilbao (spanyol)–AZ Alkmaar (holland)
  • 21.00: Twente (holland)–Fenerbahce (török)
  • 21.00: Besiktas (török)–Eintracht Frankfurt (német)
  • 21.00: Elfsborg (svéd)–AS Roma (olasz)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában