2020.06.16. 07:00
Átadtak Szombathelyen egy új játszóteret
Megtörtént a Szent II. János Pál pápa körútnál megálmodott játszótér műszaki átadása.
Dr. Kecskés László: a családok birtokba vették a parkot Fotó: HB
Vár játékkombináció, 24 méteres kötélpálya, különféle hinták, akadálypálya, pingpongasztal, több mint száz fa, 1345 cserje, pad-asztal garnitúra, és street workout eszközök is kerültek a Parkerdő lakóparkban kialakított új játszótérre – tudtuk meg a városháza tájékoztatójából. Több mint 60 millió forintból valósult meg a tavaly ősszel elkezdett beruházás, amelyhez dr. Kecskés László a képviselői keretéből 3 millió forinttal járult hozzá.
– Sok tárgyalás előzte meg a döntést, hogy a korábban magánkézben lévő 5500 négyzetméteres telek önkormányzati tulajdonba kerülhessen. Illés Károly akkori alpolgármesterrel 2018-ban azt az ígéretet tettük, hogy amint önkormányzati terület lesz, két éven belül játszótér épül rajta. Az ígéretet megtartottuk, ezért pedig köszönet jár a jelenlegi városvezetésnek is. A lakók kérése teljesült azzal, hogy egy olyan szabadidőpark létesült, ahol a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki talál olyan eszközt, amely a pihenését szolgálja – tudtuk meg dr. Kecskés Lászlótól.