3 órája
Fenyőt ültettek a Jáki úti temetőben – a Szombathelyi Hospice Alapítvány megemlékezése - fotók
Fenyőket ültettek a Jáki úti temetőben. A Hospice és a palliatív ellátás világnapja alkalmából tartott megemlékezést kedden a Jáki úti temetőben a Szombathelyi Hospice Alapítvány.
Fotó: Unger Tamás
Amint dr. Schaffer Éva, a Hospice Alapítvány orvosa és kuratóriumi elnöke elmondta, e napon világszerte többféle megközelítésben emlékeznek az elhunytakra. A hospice általánosan az előrehaladott daganatos betegekkel foglalkozik, akiknél a tüneti terápiának van nagy jelentősége. A világon mindenütt az a törekvés, hogy ki-ki a saját családja körében tölthesse életének befejező szakaszát – fogalmazott. Alapítványuk feladatának tekinti a haldokló daganatos betegek szeretetteljes testi-lelki gondozását, azt, hogy életük záró szakaszát lehetőleg fájdalommentesen, szellemi és lelki erejük birtokában, megfelelő környezetben élhessék.
A rendezvényen hagyományosan fát ültettek – a két fenyő az emlékezés helye lesz a temetőben.
Fenyőt ültettek a Jáki úti temetőben
Fotók: Unger Tamás