vaol.hu podcast

2024.07.06. 08:59

Minden, ami sport: Sportcast július 6.

A Vas Népe munkatársai összefoglalják, csokorba gyűjtik a hét legfontosabb, legszínesebb sporthíreit néhány percben. És a németországi labdarúgó Eb hazai vonatkozású híreiről sem marad le velünk - ez a hétvégi sportcast.

Vaol.hu

Futsal BL: nehéz csoportban a Haladás VSE

Az Európai Labdarúgó-szövetség központjában elkészítették el a futsal Bajnokok Ligája 2024/25-ös kiírásának sorsolását. A Haladás VSE az elmúlt évek remek teljesítményének köszönhetően a fő fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe, ahol négy csoportban összesen 16 csapat szerepel. Az egyes kvartettekből pedig három-három együttes kerül majd be az elitkörbe. A szerencse nem szegődött a zöld-fehérek mellé, ugyanis kemény ellenfeleket kaptak a szombathelyiek. 

A vasiakat a 4. csoportba sorsolták, ahol a házigazda Kairat Almaty mellett a szintén kazah Futsal Club Semey, valamint a portugál Sporting Club de Portugal lesznek az ellenfeleik az október 22-27. között, Almatiban megrendezésre kerülő villámtornán. 

Érdekesség, hogy Dróth Zoltán 2016 és 2018 között a Kairat Almaty együttesétől igazolt a Haladás VSE-hez.

SZKKA: Dán vezetőedző érkezett!

Az előttünk álló, 2024/25-ös NB I-es szezonban Bo Rudgaard Olsen személyében elismert dán szakember irányítja a Szombathelyi KKA felnőtt együttesét. Az 59 éves, EHF mesteredző diplomával rendelkező edző már több klubnál és számos országban bizonyította kiemelkedő munkáját. Az elmúlt években a korábbi magyar szövetségi kapitány, Kim Rasmussen segítőjeként a Bajnokok Ligájában szereplő Rapid Bukarest, valamint Dél-koreai válogatottnál is dolgozott. Korábban a legkiválóbb dán klubok, a Viborg, az Odense, illetve az Aarhus United másodedzőjeként is ténykedett, a 2011/12-es idényben az Odense vezetőedzője is volt. A dán szövetségnél töltött évei alatt jelentős hatással volt a sportág fejlődésére Dániában: a tehetségkutatásban és a fiatalok fejlesztésében vállalt fontos szerepet és dolgozott a dán utánpótlás-válogatottaknál is, így a vasiak bíznak bent, hogy a szombathelyi utánpótlás is jó kezekbe fog kerülni.

Szülőfalujában pihen és gyógyul Varga Barnabás

Szülőfalujában, Szentpéterfán pihen és gyógyul a Ferencváros magyar válogatott csatára, Varga Barnabás, aki a skótok elleni utolsó csoportmeccsen szenvedett brutális arcsérülést egy ütközést követőn. A támadó kiesése a Bajnokok Ligája-selejtezők előtt komoly veszteség a Fradinak, viszont a FIFA az általa életre hívott Club Protection Program (CPP) keretein belül akár több tízmilliós jóvátételezést is fizethet a magyar rekordbajnok klubnak.

Szoboszlai Dominik a legértékesebb

 Forbes a listával azt kívánja megmutatni, hogy a 2021 szeptembere óta "nemzetközi eredményeket elért, aktív magyar sportolók közül ki az, aki a leginkább tud olyan énmárkát építeni, amivel plusz bevételeket képes magának generálni - illetve azt, hogy ki az, akiben erre nagy a potenciál". A gazdasági lap viszont kiemelte, azt nem mutatja meg a névsor, hogy kik keresnek a legjobban. Az idei listán komoly túlsúlyban vannak a labdarúgók, a 25 legértékesebb sportoló közül tíz futballista, ami nem véletlen. A cikk kiemelte, "megkérdőjelezhetetlen tény", hogy a labdarúgás továbbra is a legnagyobb tömeget megmozgatni képes sportág, ezen felül pedig a magyar válogatott nagyot lépett előre az elmúlt években: egymás után három Európa-bajnokságra is kijutott, a vizsgált időszakban pedig produkált egy 14 meccses veretlenségi szériát és Angliában győzte le tétmeccsen 4-0-ra az angolokat, "egyenes ágon jutott ki a mostani Eb-re - és közben rég látott egységbe forrt a csapat, a szakmai stáb és a szurkolótábor". A Forbes szerint a nemzeti csapat folyamatosan termelte ki magából a "jó sztorikat" és közben "megjelent a színen egy szupersztár karakter is, a Liverpoolba szerződő csapatkapitány, Szoboszlai Dominik". A mostani listavezető három éve Hosszú Katinkával holtversenyben állt az élen.

Haladás Viktória: fejlődtek a fiatalok

A tavaszi idényt a hatodik helyről kezdte a Haladás Viktória női NB I.-es labdarúgócsapata és Markó Edina együttese a bajnokságot ugyanebben a pozícióban, hatodikként zárta. A zöld-fehérek 7 győzelemmel, 5 döntetlennel, 10 vereséggel, 34-49-es gólkülönbséggel és 26 ponttal végeztek a 2023/24-es idényben. Pedig nem volt egyszerű dolguk a vasiaknak: sérülések mellett a Szombathelyi Haladásnál lévő komoly anyagi gondok a lányokat is érintették. Ráadásul mivel a női futballisták nagyságrendekkel kevesebbet keresnek a férfi labdarúgóknál – emiatt megtakarításuk is kevesebb van – a lányoknak talán még nehezebb volt megélni ezt az - azóta is tartó – időszakot.

Tatabányára igazolt a Haladás támadója

Egy újabb, korábbi Szombathelyi Haladás-futballista talált magának együttest: Csernik Kornélt az OPUS TIGÁZ Tatabánya szerződtette. A 26 sztendős, az egykoron az FTC-t is megjárt Csernik 2022 nyarán érkezett Soroksárról Szombathelyre. Hamar alapemberré vált a támadószekció több posztján is bevethető játékos. Az elmúlt szezonban azonban nem igazán ment neki a játék, 19 alkalommal volt kezdő, 8-szor csereként állt be, de mindössze egy gólt szerzett.  Csernik most az NB II.-be frissen felkerült OPUS TIGÁZ Tatabánya játékosa lett. 

Érdekesség, hogy Tatabányán az a Dragóner Attila a sportigazgató, aki annak idején Csernik korábbi klubjában, Soroksáron is ugyanebben a pozícióban dolgozott – inenn tehát az ismeretség. A vezetőedző pedig az egykori Haladás-támadó, Gyürki Gergely. És ahogy arról korábban beszámoltunk, immáron a Tatabányát erősíti a Szombathelyi Haladás korábbi belső védője, Jagodics Márk is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában