Példát mutat és erőt ad másoknak - Dr. Varjú Gáborral két évvel a balesete után beszélgettünk - fotók

Dr. Varjú Gábor állatorvos mindig is aktív életet élt, edzett, úszott, maratonokat futott és rendszeresen indult triatlonversenyeken is. Aztán 2021-ben egy szeptemberi reggelen egyszer csak minden megváltozott. Kerékpárjával belecsapódott egy álló kamionba, és kerekesszékbe kényszerült. Újra kellett tanulnia lélegezni, nyelni és beszélni is. Egy új életet kellett felépítenie, de vajon hogyan küzdött meg saját démonjaival? Erről beszélgettünk.

Megvan az a pillanat, amikor tudatosult, hogy mi történt, s hogy ezek után kerekesszékbe kell leélnie az életét?

- Nem volt egy konkrét pillanat, hanem mintha napok alatt egy álomból ébrednék, nagyon sok fájdalomcsillapítót és altatót is kaptam, aminek voltak hatásai. Nem igazán tudtam szétválasztani az ébrenlétet és az alvást. Rémálmaim voltak, kényszerképzeteim, nem volt egy ilyen határozott pillanat. Aztán amikor már nem kaptam a fájdalomcsillapítókat, egy hét alatt kitisztultam, és pszichológus is segített. Az életveszély és a halálfélelem érzése is élt bennem, ami sokféle fals gondolatot teremtett. Ez egy hosszú folyamat volt, nagyjából amikor egy hónap után kijöttem az intenzívről és megkaptam a zárójelentéseket, akkor már tiszta fejjel tudtam beszélni a kezelőorvosokkal. Ekkor volt az a pillanat, amikor ezt az egészet realizáltam, illetve akkor tudtam felmérni, hogy nagy valószínűséggel én nem fogok többet járni, ezután kerekesszékben töltöm az életem.

Hogy lehet ezt feldolgozni? 

- Pszichológus segített feldolgozni a történteket. Ilyenkor az ember egyfajta gyász folyamaton megy keresztül, ami normális. Én valahogy ezeket átugrottam, ami nem biztos, hogy jó. Amikor kitisztult a tudatom egyből felmértem, hogy mik a lehetőségeim. Racionális ember vagyok, így csak arra koncentráltam, hogy ebből a helyzetből mit lehet kihozni.

Mégis szerencsésnek érzi magát! 

- A legfontosabb az embernek a párja, társa, hogy ő hogyan viszonyul hozzá.

Igazából az ilyen súlyosan sérült, mint én, nem aszerint ítéli meg mekkora a sérülése, hogy tud-e teljes életet élni, hanem hogy a társa hogyan viszonyul hozzá. Ez a legfontosabb tényező, és nekem ebből a szempontból is szerencsém volt, hogy a feleségem így viszonyult hozzám. Azt is mondtam neki az első év végén, mikor szilveszterkor beszélgettünk, hogy ebben az évben egy nagyon szörnyű dolog történt, de még is mennyire megmutatkozott az, hogy a feleségemet milyen fából faragták, igazi társ!

Sok minden megváltozott a baleset óta, ha csak a hétköznapokra gondolok!

- Próbálom úgy élni az életem, mint korábban. Az behatárolja az embert, hogy sokkal nehezebben kel fel, vagy hogy az öltözés sokkal hosszabb procedúra. Egyelőre még nem tudok vezetni, de dolgozom azon, hogy önállóan tudjak közlekedni. A munkámban is nagy szerencsém volt, nézhetjük így is a dolgokat. Megtörtént ez a baleset, figyelmetlen voltam és súlyos következményei lettek, de szerencsés véletlen is volt. Hiszen a nyaki csigolyám is elrepedt, de nem mozdult el, ha az is elmozdult volna akkor a kezeim is bénák lennének, akkor tényleg mindenben, még az evésben is segítségre lenne szükségem, és dolgozni sem tudnék. Szerencsés vagyok, hogy ilyen társam és munkám van. Állatorvosként elsősorban a fejemet kell használnom és a kezeimet. Egy ideje a régi beosztásom szerint dolgozom az állatkórházban, és ugyanazokat a nehéz műtéteket meg tudom csinálni, amelyeket a baleset előtt. A gerincosztályon lévő betegek nagy része nem tud visszatérni a munkába, így tényleg szerencsésnek mondhatom magam. 

Példamutatásával másoknak is erőt ad közösségi felületein. Legutóbb például arról született egy bejegyzés, hogy hogyan segítsünk egy paraplég (lábaira bénult) betegnek…

- Korábban állatorvosi felvilágosító tevékenységet folytattam, ezért gondoltam, hogy ezt folytatnom kell. Amint belecsöppentem a mozgássérültek világába, magam is rácsodálkoztam, hogy sokan nem gondolnák, mivel jár egy mozgássérült élete. Tudtam, ezt be kell mutatnom. Az, hogy ez a többi embernek inspirációt vagy bátorítást jelent, arra magam is rácsodálkozom. Szeretném bemutatni ezt a világot. Többször tapasztaltam, hogy volt, akit annyira letaglózott a személyes találkozás, hogy szinte sírt - és úgy éreztem nekem kell megvigasztalnom. Bár még csak két éve vagyok ebben a helyzetben, de már érett bennem, hogy írjak róla. 

A baleset óta máshogy látja a dolgokat, máshogy szemléli a világot? 

- Amikor ilyen nagy bajba kerül az ember, akkor igyekszik sokféle szalmaszálba kapaszkodni. Előfordul, hogy megtér, vagy megváltozik az ember világról alkotott képe. Remélem én nem változtam meg és ugyan úgy nézem a világot. Azt mondom: Ne törjük a fejünket a múlton, csak a jelent tudjuk alakítani. Nem tudom a mindennapjaimat így élni, de igyekszem így cselekedni. Látom a betegtársaimon, hogy sokan elmerültek abban, hogy mi történt velük és miért, és ez emészti fel őket. Természetesen nekem is voltak, vannak hullámvölgyeim, de hosszú távon ez biztosan nem vezet eredményre, felesleges energiákat pazarolunk el erre.