Helyi közösségek

3 órája

Hamarosan indul a Településfejlesztési Kollégium Vasváron

Még két napig lehet jelentkezni.

Csabai Bernadett

Október 11-én, pénteken a Vasvár Népfőiskola új kezdeményezést indít útjára: elstartol a Településfejlesztési Kollégium, amely két éven át, nyolc alkalommal kínál gyakorlati képzést polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek és a téma iránt érdeklődő szakembereknek. A program célja, hogy támogassa a településfejlesztés iránt érdeklődő résztvevők tudásának bővítését, különös tekintettel a helyi erőforrásokra épülő fejlesztési módszerekre és jó gyakorlatokra.

A vasvári Békeházban tartják a Településfejlesztési Kollégium alkalmait
A vasvári Békeházban tartják a Településfejlesztési Kollégium alkalmait
Forrás: Vas Megyei Értéktár

A Településfejlesztési kollégium programja

Az első alkalom a péntek délután 16:00 órakor kezdődő Nyitott Akadémiával indul, amely a településfejlesztési kollégium hétvégéinek nyitórendezvénye lesz. Az érdeklődők itt is betekintést nyerhetnek az adott témába, ahol nemcsak a jelentkezők, hanem a helyi lakosság is szívesen látott vendég.

Az eseményt Tóth Balázs, Vasvár polgármestere köszönti, majd V. Németh Zsolt, országgyűlési képviselő és az Energiaügyi Minisztérium Vízügyekért Felelős Államtitkára tartja meg a nyitó programot. Előadásában a vidéki térségek fejlesztésének fontosságáról és a helyi értékekre, hagyományos életmódra épülő települési karakter szerepéről beszél majd, kiemelve a nemzeti értékek védelmének jelentőségét.

Ez a program lehetőséget nyújt a résztvevőknek, hogy mélyebb ismereteket szerezzenek a fenntartható településfejlesztés módszereiről, és az újonnan szerzett tudást saját közösségük fejlődésének szolgálatába állítsák.

A részvételhez regisztrálni kell ezen az űrlapon, ennek határideje október 2. 16 óra. A kollégium alkalmait a vasvári Békeházban tartják meg, a Kossuth Lajos u. 10. szám alatt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában