10 órája
Generációs különbségek a gyermeknevelésben – Steigervald Krisztián segít, hogyan lehet jól csinálni
Gyermekeink már a digitális világba születtek. Így lettünk mi az első digitális szülői generáció, szüleink pedig az első digitális nagyszülői generáció. Mindenkinek új ez a szerep, és óriási kihívás felvenni a versenyt a felgyorsult világgal szülőként. Hogyan találhatjuk meg a kapaszkodókat? Miért vagyunk annyira bizonytalanok, miközben ma már szinte minden tudás elérhető? Működhetnek-e a mai világban a régi gyereknevelési elvek? Erről beszélgetett Steigervald Krisztián generációkutatóval a Magabiztos Szülők podcast adásában Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus.
Most nagyon meg kell tanulnunk szülőnek lenni, hiszen az a fajta természetes szülőség, ahogy minket és a mi szüleinket nevelték, most kezd véget érni – így kezdte Steigervald Krisztián, hozzátéve, hogy a digitalizáció mellett globális kultúraváltás és virtuális váltás történt az életünkben. Ember legyen a talpán, aki ebbe bele tud állni. S megerősítette: semmilyen evolúciós kapaszkodónk és korábbi tapasztalatunk nincsen, hogyan kell ezt jól csinálni. Erről is beszélt a generációkutató.
Forrás: Pexels.com
Nehéz kiszűrni, kinek higgyünk
Bojti Andreával sorra vette a különböző generációkat: az 1965–79 között született X generációnak többnyire kis vagy nagykamasz gyerekei vannak. Az Y-generációnak, az 1980 és 1994 közöttieknek többnyire kisebb gyerekeik. A gyerekek szempontjából az életkori különbségek mindegyiknél nagyok. S akár már az 1995 után született Z-generációnál is előjöhetnek szülőséggel kapcsolatos problémák, pozitívumok, tapasztalatok. Ami általánosan igaz: a gyereknevelés területén nehéz kiszűrni, kinek higgyünk, mi az érvényes információ. Előtérbe került a közösségi média – ezzel a kortársak, a kortárs szülők és az influenszerek véleménye vált meghatározóvá, míg a régi értékrendet – például a tekintélyelvű nevelést, aminek transzgenerációs beágyazottsága van, és ami nem a gyermekre való érzelmi ráhangolódásról szól – megkérdőjelezzük. A ’70-es,’80-as évekig az volt az etalon a gyereknevelésben, amit dr. Spock leírt. A szülők az akkori tudásszint szerint a lehető legjobbat akarták adni.
Mi az érték a régi elvekből?
A válaszkész neveléshez azonban, amiben most már rendelkezésre állnak eszközök a szülők részére, szükség volt a modern kori agykutatásra és a neurológiai háttérre. A tudományos háttér mellett sokkal több az információ és sokkal több helyről jön, ám még az átmeneti időszakban vagyunk, hangsúlyozták. A szülők pedig nagyon bizonytalanok: nem tudják, mi az érték a régi elvekből, a mostaniakban pedig még nem magabiztosak, szomjazzák, hogy valaki segítsen. Életszakaszbeli kérdőjelek is vannak a fejükben: meddig „tartsák otthon” a gyerekeiket és mikortól készülődjenek a nagyszülőségre. Közben maguk is önismereti munkát végeznek és fejlődnek azzal, ahogyan a gyerekeiket nevelik. Sok mindennek a függvénye, hogy a szülőségükbe hogyan állnak bele – így összegeztek a jelenünkről.
Váltás az önismeretben
Saját magunkkal szemben megengedőek vagyunk, de a környezettel szemben kritikusak, ez is előjött. Steigervald Krisztián fogalmazta meg: az önismeretben fontos váltás kell: kezdjünk önmagunkkal is kritikusak lenni. Ha csak a gyermek viselkedését látom, az kevés. Kell az odafordulás a megértéshez.
Mindenkinek kellene, hogy legyen olyan életszakasza, amikor tudatosítja a saját szülőségét. Talán ezt vesztettük el generációsan, pedig lényeges feladat.
Régen az utca is felnevelhette a gyermeket, hiszen ugyanazon keretrendszer szerint nevelték a gyerekeket. A 21. században már nincsenek ilyen össztársadalmi keretek. Ma, kis túlzással a családon belül az apa és az anya személyes konfliktusán múlik, hogy mi alapján neveljék a gyereket. Nagyon kevés kész válasz van.
Nem tudjuk, merre visz a mesterséges intelligencia, a tiltás jó-e vagy a megengedés. Nem tudjuk azt sem, hogy a jövő generációjának milyen képességre van szüksége ahhoz, hogy a „szép új világot” kezelni tudja. A magabiztos szülőség, mint mindenfajta más magabiztosság a szülői önismerettel kezdődik. Tudni magamról és képviselni, hogy mit jelent az apaságom/anyaságom, hogyan képviselem ezt a fiam/lányom felé. Mit akarok apaként máshogyan csinálni, mint amilyen az én apám volt? Fontos (lenne) bátran kimondani a miértekre: „Azért, mert én vagyok az apád. És azt: Ha bármi bajod van, hozzám fordulhatsz. Azért vagyok itt, én vagyok az apád. Mindez erős kapaszkodót tud adni – fogalmazták meg.
- Beszélgessenek a szülőtársak a gyermeknevelésről, de nem egymás szavába vágva – a magabiztosságban rengeteget segíthet a szövetség.
- A gyermeknek szabályok kellenek, hiszen ezek nélkül nem tanulja meg a szabadságot.
- Amikor keretet szabok meg a gyermek felé, érdemes hozzátenni: jót akarok neked – tették hozzá tanácsként.
Generációs jellemzők: milyenek a most gyermeket nevelő szülők?
Jó hír, hogy több az érzelmi kapcsolódás: sokkal könnyedebben vagyunk emocionális szülők, mint a szüleink, nagyszüleink. Könnyebben kimondjuk: szeretlek. Könnyebben öleljük meg a gyermekeinket, mondták.
A mai rendszerben a korábbi tekintélyelvű neveléssel szemben, ami a hierarchiára épült, sokszor van szükség rugalmas szabályozásra: a válaszkész nevelésnek ez az egyik alapelve. Ehhez magabiztosság, bátorság kell és a szabályok felülírása, nem ezért, mert a gyermek kikönyörögte, hanem mert így döntöttünk – jelentette ki Steigervald Krisztián.
– Sok szülő attól fél, hogy ezzel a tekintélye romlik. Abban nőtt fel ugyanis, hogy nem látta a szüleit felülírni a szabályokat. Ezért inkább szabályt sem hoz, márpedig az nem erős kapaszkodó egy gyermeknek, ha a szülő haveri pozícióba áll be. Ha döntünk, és felvállaljuk, azzal sokat adunk a gyereknek.
Összefoglalva: a legtöbb, amit most adhatunk a gyermekeinknek az, hogy a saját önismeretünket felépítjük és mintaként átadjuk. Ebből tudnak a legtöbbet profitálni. (Más kérdés, hogy mindennapi döntéseinkben nem kereshetjük állandóan az önismereti szálakat, nem szólhat csak erről a mindennapi gyermeknevelés.) S még valami: ha valamit meg tudunk tenni szülőként a saját jóllétünk érdekében, tegyük meg, mert ezzel az a gyermeknek is jót teszünk. Hibázni ér, korrigálni szabad. Feleslegesen ne legyen lelkiismeret-furdalásunk.
