Múltidéző

3 órája

Vadat is elütött a vonat, amikor négy vasúti kocsi kisiklott Ostffyasszonyfánál

Bizonytalan a vasúti közlekedés megindulásának időpontja, az utasokat addig is vonatpótló autóbuszok szállítják. Így kezdődött a Vas Népe tíz évvel ezelőtti tudósítása, amikor kisiklott négy vasúti kocsi Ostffyasszonyfánál.

Vaol.hu

A Vas Népe 2014. október 24-én írt arról, hogy a Szombathelyről Veszprémig közlekedő személyvonat hat szerelvényéből négy kocsi kisiklott. A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának akkori tájékoztatása szerint a baleset kivizsgálása még folyamatban volt. A katasztrófavédelem által is megerősített információk szerint a vonaton 60 utas tartózkodott a baleset időpontjában, de személyi sérülés szerencsére nem történt. A mentőszolgálattól kapott tájékoztatás alapján egy idős utast kórházba szállítottak megfigyelésre. Az utast az átélt izgalmak miatt megemelkedett vérnyomásproblémával kezelték.

Kisiklott
A kisiklott kocsikban sokan utaztak, de szerencsére nem sérült meg senki
Forrás: VN-archív/Szendi Péter

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálata szerint a vonat útja az állomáson az előírtaknak megfelelően elő volt készítve: a váltók a helyes irányban álltak, a bejárati jelző szabad jelzést mutatott. A négy kisiklott szerelvény már a bejárati jelző utáni első váltón elhagyta a vasúti pályát. Két kocsi keresztbefordult, elfoglalva három vágányt. A másik két kocsi alól pedig kiszakadtak a kerekek, és a kocsik az ágyazatba süllyedve álltak meg. A baleset következtében a súlyosan sérült pályatestet teljesen elzárták a közlekedés elől. 

Vépnél is történt vonatkisiklás 2017 szeptemberében

Vép település vasútállomásán, ahol gázolajat szállító tartálykocsik siklottak ki szerdán kora este.

Öt darab, egyenként 95 ezer literes tartálykocsi hagyta el a vasúti síneket – két kocsi felborult, három pedig megdőlt a baleset során, melynek körülményeit a hatóságok vizsgálják. A műszaki mentést jelentős erőkkel kezdték meg a szombathelyi és a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók, együttműködve az érintett vasúttársaság szakembereivel. Munkájukat a helyi önkéntes tűzoltók segítették. Két, erőteljesen sérült kocsiból nagyobb mennyiségű gázolaj került a szabadba, a kevésbé rongálódott kocsikból a szivárgást még az esti órákban sikerült megszüntetni. Az éjjeli órákban a helyszínre érkezett szivattyúkkal megkezdték a tartályokban maradt gázolaj átfejtését ép vasúti kocsikba, miközben az esővíz-gyűjtő aknába folyt gázolaj begyűjtését is megkezdték a tűzoltók, illetve a vasúti vegyi felderítők - írtuk meg.

"Bizonytalan a vasúti közlekedés megindulásának időpontja, az utasokat addig is vonatpótló autóbuszok szállítják" - így kezdődött a Vas Népe tíz évvel ezelőtti tudósítása, amikor kisiklott négy vasúti kocsi Ostffyasszonyfánál.

Majd úgy folytatódott: "A megrongálódott vasúti útszakaszon a közlekedés várhatóan néhány napon belül indulhat meg a MÁV tájékoztatása szerint. A teljes helyreállításig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Sárvár és Celldömölk között. Az utasok körülbelül 15- 20 perces késésre számíthatnak a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon".

Ostffyasszonyfánál mindhárom érintett váltó megrongálódott. A szakemberek a pálya mellett találtak egy, a mozdony aljához tartozó fedelet, ez nagy valószínűséggel akkor rongálódott meg, amikor az állomás előtt hozzávetőlegesen két kilométerrel egy vaddal ütközött a mozdony. Ezt követően azt is vizsgálták, hogy a vaddal történt ütközés mennyiben járult hozzá a kocsik kisiklásához. Továbbá azzal is foglalkoztak, hogy van-e egyéb olyan műszaki körülmény, amely önmagában is előidézhette a balesetet. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában